2011. március 30., szerda

Ambringa szülinapi programok


Az április 2-i (szombat) Ambringa 4. születésnapi programját az alábbiak szerint alakítottuk ki:

9-12 óra között lehet indulni a boltból a bringás nyomkereső játékra
A játék lényege, hogy egy rejtvényt kell a jelentkezőknek megfejteni. Ehhez minden jelentkező személy vagy csapat kap egy útmutatót. Az ebben lévő helyszínek felkutatásával, majd az ott fellelt információk összeszedésével tudják összerakni a megfejtést. A helyszíneket bringával célszerű felkeresni, így a teljes játékidő kb 1-2 óra ügyességtől függően. Indítás minimum 5 perces időközönként, de lehet csoportosan is teljesíteni a játékot.
Kérünk minden résztvevőt, hogy az étkezést is letudva, legkésőbb 14 óráig érkezzen vissza a boltba, mert egyrészt addig lehet leadni a megfejtést, másrészt a következő napirendi pontot szeretnénk időben indítani! Azokat is várjuk 14 óráig, akik csak a délutáni programokra jönnek.

14 óra 14 perc 14 másodperckor indul a Rekus felvonulás
A remélhetőleg minél több résztvevős felvonulás (lehet jönni bármilyen bringával, mert nem mindenki olyan szerencsés, hogy van már fekvőbringája) az Annyira Más Bringabolt elől indul. Megkerüljük az Omszki-tavat, átkelünk a felüljárón, majd a gáton délnek fordulunk, lemegyünk a Római partig. Itt visszafordulunk és a Pünkösdfürdői úton, majd a 11-es út melletti bringaúton tekerve visszatérünk a boltba várhatóan még 16 óra előtt.

16:30-tól ügyességi játékok és Pupu képeiből vetítés, közben beszélgetés, móka és kacagás

Itt már kötetlenebb lesz a program, de sort szeretnénk keríteni a tavaly már nagy sikert aratott rekus lassúsági versenyen kívül egyéb ügyességi próbatételekre is, ha marad rá idő. Aki szereti a túrázós képeket és az élménybeszámolókat, az megtekintheti Pupu képösszeállítását fekvőbringás túráiról.

Egyéb meglepetésekkel is készülünk, úgyhogy érdemes lesz hozni magatokkal pénztárcát, ha nem akartok lemaradni a szülinapi ajánlatainkról! :)

Szeretettel várunk mindenkit Április 2-án, szombaton!

2011. március 29., kedd

Tudd meg mi a reku!


A márciusi Ambringa-túra egyik résztvevője megírta és közzétette személyes tapasztalatait a fekvőbringával kapcsolatosan a honlapján, a www.mitsportoljak.hu-n. Érdemes elolvasni, szerintem nagyon szemléletesen mutatja be a különbségeket a rekumbens és az általa eddig nagyon kedvelt országúti kerékpár között. Íme egy rövid részlet kedvcsinálónak:
"Tegnap be kellett látnom, hogy a tekerés két keréken nem feltétlen kell, hogy kellemetlen, zsibbasztó vagy fájdalmas legyen. Összességében remek élménnyel lettem gazdagabb. Imádott bringám iránti rajongásom immár egy rekumbenssé. Szereznem kell egyet, így vagy úgy."
A teljes cikk ide kattintva olvasható. Ők egyébként főleg avval foglalkoznak, hogy mérések alapján meghatározzák azon sportok körét, melyre az érdeklődők szervezete illetve adottságai a leginkább megfelelőek. Ez különösen hasznos például szülők számára, ha szeretnék tudni, mit sportoljon a gyermekük, mi fogja számára a legnagyobb sikerélményt nyújtani.

2011. március 24., csütörtök

Ambringa szülinap - Április 2-án

Szeretettel várjuk minden kedves vevőnket, barátunkat, illetve a fekvőbringák iránt érdeklődőket április 2-án, szombaton az Annyira Más Bringabolt 4. születésnapjára!
A konkrét programok között várhatóan lesz kerékpáros felvonulás a Rómain, bringás "kincskereső" játék, ügyességi versenyek, és persze sok beszélgetés, móka, kacagás. A programok pontos időpontját hamarosan nyilvánosságra hozzuk, de mielőtt ezt megtennénk, még szeretnénk megtudni, hogy minek örülnétek a leginkább? Abban bízunk ugyanis, hogy kapunk még olyan príma ötleteket, melyeket be tudunk iktatni a "táncrendbe" vagy idén, vagy legkésőbb jövőre.
Várjuk tehát a javaslatokat akár az info@ambringa.hu címre, akár itt a blogon megjegyzésben elküldve (a bejegyzés alján a "Megjegyzés" szóra kattintva).

Számunkra, mint ünnepeltnek, az a legnagyobb ajándék, ha eljöttök és együtt lehetünk egy kellemes szülinapi jamboree-n.
Kérünk viszont egy előzetes jelzést az info@ambringa.hu címre a részvételi szándékról annak érdekében, hogy tervezni tudjunk a létszámmal. Az időjárás tekintetében már szervezkedtünk, úgyhogy jó idő lesz, várunk tehát Titeket!

2011. március 20., vasárnap

Tahi Időfutam


Holnapig, azaz március 21-éig még lehet interneten is jelentkezni a jövő vasárnap, március 27-én Tahitótfalu és Kisoroszi között megrendezésre kerülő időfutamra. Keddtől már csak személyesen fogadják el a jelentkezést, ha tehát valaki szeretne egy jót versenyezni, kipróbálni milyen gyorsan tud megtenni 18 km-t, akkor siessen, ne hagyja ki a lehetőséget! További részletek a versenyről:

Rajt helye: Szentendrei-sziget, Tahitótfalu
Útvonal: Tahitótfalu - Kisoroszi(fordító) - Tahitótfalu
Táv: 18 km
Nevezni az előző évekhez hasonlóan lehet interneten és a BVKK klubhelyiségében előre valamint a helyszínen is.
Helyszíni nevezés:
a verseny napján a rajt helyszínén 8:30-9:45-ig.
Kedvezmény: 2011.-re érvényes AKESZ regisztrációs kártyával rendelkezők 200 Ft kedvezményt kapnak a nevezési díjból (mely előnevezéssel 1500 Ft, a helyszínen viszont már 2000 Ft.)
FIGYELEM! A verseny nevezési és rajt hely megváltozott, a térképen megtekinthető!
További információk a BVKK honlapján.

2011. március 14., hétfő

Video a márciusi túránkról

Az év első Ambringa-túrájáról készítettem életem első video-clipjét. Kicsit hosszú lett, van pár egyéb hibája is, de talán visszaad valamit a túrából. Ha más nem is, de talán a résztvevők végignézik...

2011. március 8., kedd

Ünnepi nyitvatartás

A következő napokban az Annyira Más Bringabolt az alábbiak szerint lesz nyitva:

Március 12.: 9-14 óra között

Március 13-15.: zárva

Március 16-19.: 10-18 óra között

Március 20.: zárva

Ambringa-túra most szombaton

Most szombaton lesz az év első Ambringa-túrája. A meteorológiai előrejelzések alapján szép időnk lesz (állítólag gyönyörű napsütés és 13-14 fok!), úgyhogy a megszokott módon ½ 3-kor rajtolunk az Annyira Más Bringabolt elől (Budakalász, Tanító u. 2.).
Jöhetsz bármilyen bringával, de javaslom, hogy inkább bérelj egyet fekvőkerékpárjaink közül a túrára, mert az élmény így sokkal nagyobb lesz!
További információkat az alábbi linken érhetsz el.

Szeretettel várunk szombaton egy kellemes tavaszi bringázásra!

2011. március 7., hétfő

Fenn vagyunk a hvg.hu-n!

A hvg.hu két munkatársa váratlanul meglátogatott minket a Bringaexpo első napján. Készítettek egy rövid filmet a fekvőkerékpárjainkról, közben kipróbálták a fekvős érzést. Azt láttuk, hogy nagyon tetszett nekik, kíváncsiak vártuk a kész anyagot. Íme a kisfilm:

Bringaexpo from hvg.hu on Vimeo.

2011. március 5., szombat

Kép a Bringaexpo-ról

Ma különösen sűrű napunk volt kinn a Bringaexpon, ezt a fenti kép is bizonyítja. Aki csütörtökön vagy pénteken jött, annak jobb helyzete volt, de a mai napon csak 17 óra után csitult a látogatók rohama. Négyen próbáltuk állni a sarat, de természetesen így sem jutott időnk mindenkire.
Az elmúlt napok tapasztalata, hogy egyre csökken azok száma, aki először találkozik a fekvőbringával, ugyanakkor egyre többen vannak olyanok, akik már egy ideje vágyakoznak rá. Kijött sok rekus barátunk az elmúlt 3 napon, számtalan dicséretet kaptunk tőlük az új termékekért, melyeket ezúton is köszönünk. A rekukon és a pedelec kerékpárjainkon kívül a legnagyobb sikert az új táskáink és a Busch & Muller lámpák aratták, sokan kihasználták a Bringaexpo akcióinkat.
Holnap, vasárnap az utolsó nyitvatartási nap, úgyhogy aki még eddig nem volt, az jó, ha siet!

2011. március 2., szerda

Bringaexpo 2011


A korábbi évekhez hasonlóan idén is újdonságokkal és meglepetésekkel készülünk az év legnagyobb kerékpáros kiállítására.

Mivel várunk a sokféle fekvőbringán és pedelec kerékpáron kívül?

- A kiállításon megtekinthetők az éppen akcióban lévő Optima Lynxx és Orca modellek;

- Működés közben láthatod a világ legkönnyebb elektromos rásegítésű rendszerét;

- Kiállítjuk a nagy sikerű, saját gyártmányú ülésszivacsunkat, a Recusit-et;

- Szenzációs bevezetési akció keretében bemutatjuk az új rekus táskacsaládunkat;

- A velo.hu lámpatesztjének győztes B&M lámpáit akciós áron kínáljuk a Bringaexpo-n;

És ez még nem minden, érdemes tehát kilátogatni hozzánk!

A rendezvény egyébként nem csupán a bringák iránt érdeklődők számára lehet érdekes, hiszen a Bringaexpo-val együtt kerül megrendezésre az Utazás Kiállítás, a Nemzetközi kemping és Karaván Kiállítás illetve a Nemzetközi Hajókiállítás is, így ugyanazzal a belépőjeggyel mind a négyet meg lehet tekinteni. A sok látnivaló között a család minden tagja találhat magának érdekességet. További információk a Hungexpo honlapján.

A kiállítás nyitva: 10-18 óra között.

Szeretettel várunk a Hungexpo B pavilonjának 3-as standján!

U.i: Mivel a kiállításon a korábbi évek tapasztalatai alapján szükség van minél több kollégára, így idén a teljes csapattal kinn leszünk. Ez egyben azt is jelenti, hogy a boltban közben csak ügyeletet fogunk tudni tartani szerdától szombatig!

2011. március 1., kedd

Fekvőbringa az Iparművészeti Múzeumban

Ha mostanában ráklikkel valaki az Iparművészeti Múzeum honlapjára, akkor egy fekvőbringával találja magát szemben.Nem is akármilyennel!
Idén hatodik alkalommal nyílt kiállítás a Moholy-Nagy László Formatervezési és a Kozma Lajos Kézműves Iparművészeti ösztöndíjasok munkáiból az Iparművészeti Múzeumban.
Az egyik tehetséges fiatal, Kápolnás Gergely, akivel pont egy éve, a Bringaexpo-n találkoztunk, egy fekvőbringa koncepciótervével nyerte el a díjat.


Egyrészt örülünk, ha inspirálhattuk a művészt, másrészt gratulálunk neki teljes szívünkből!